2014. augusztus 2.

Golden Lollipop Awards 2014 - SZAVAZÁS

Idén negyedik alkalommal kerülnek kiosztásra az Arany Nyalókák. A kategóriák kicsit változtak, de a színvonal semmiképp! Kik voltak idén a legborzalmasabbak? Csak rajtatok áll!
A szakmai különdíj 2014-ben sem maradhat el, a Gyémánt Nyalóka esélyeseire is hamarosan fény derül...

2014. július 11.

GLA 2014 jelölések hamarosan

Idén is - immár negyedik alkalommal - megrendezésre kerül nagysikerű díjátadó gálánk, a Golden Lollipop Awards, melyen szembe megyünk a hagyományokkal, és nem a kiemelkedő alkotásokat, hanem a förtelmeket jutalmazzuk.
A világ minden tájáról szemezgettük az idei jelöltek névsorát, remélvén, hogy megtalálhatjuk az év legrosszabb előadóit, dalait, fellépéseit, albumait, és így tovább. Mivel idén különösen sok időt és figyelmet szenteltünk annak, hogy a lehető legborzalmasabb zenékre lehessen szavazni, a szokásosnál egy hónappal később, július közepén nyitjuk meg a szavazást, mely - a megszokott módon - a ősszel zárul le.
A jelöltek névsorát a napokban közzétesszük, de azt elárulhatom, hogy olyan nagy nevekre lehet majd voksolni, mint Miley Cyrus, Katy Perry vagy épp Kanye West.
Úgyhogy mindenki izzítsa az egereket, mert csak napok kérdése, és kiderülnek a világ elsőszámú negatív díjátadójának idei jelöltjei!

2014. július 3.

Silence among our artists

We know that our artists disappeared after finishing their world tours (Blue M and prézli) or after the promotion of their singles (markoo and nestee). But that is because prézli started to work on her third studio album right after her tour ended, which is scheduled to be released this year. Blue M, who just finished his world tour, will go back to the studio as well - after a short summer break - to work on his third album, which is due to come out early 2015. Nestee, however, is already finishing the work on her debut album, which features appearances by prézli and Blue M as well and is planned to be released this year.
Thus, don't be mistaken by the silence among our artists, they are currently working hard to give you a lot of new music soon.

2013. november 19.

Happy Birthday, prézli!

Our most well-known singer, who happens to be a pop genious, prézli just turned 21. We both (Blue M & nestee) wish her an incredibly happy birthday, wherever she is right now on her successful world tour. Everyone, get out your copy of This is the Truth and Be My Sex Machine and play it all day. The queen has birthday!

2013. október 19.

nestee - Blown

Album: Na$ty (2014)
Status: 1st single
Written by: nestee
Release date: 10/19/2013

[Intro]
What? I can’t hear you
What’s this crap?
Shut the fuck up!

[Verse 1]
Hey boy, are you talking to me again?
I didn’t hear what the fuck you said again, man
Better stop now, we don’t need another Kardashian
More like a girl, you’re fucked up as hell
Talking bullshit, right through a cow’s ass
Look around, you just did a whole mess
Get the fuck off, I’mma win this turn of chess
While you wanna be more, you look even less
Yes, you bother me, you make me wanna leave
But I stay just to show you were born to be meal
You feel like you make the rules, being the king
But I’m on the throne and you have to kneel
I feel the dumbness in the way you look
Your speech seems worse than the shit I just took
Even your brain’s ashamed because of being in you
Sorry dude, I can’t help it, I’m about to puke

[Chorus]
I’m talking to you bitch, do not wonder,
My eyes are right up here, not ten inches under
You wanna win
You wanna own
And you have been
But now you’re blown.

2013. szeptember 19.

Golden Lollipop Awards 2013 nyilatkozatok

Cristofel - fellépő, két Nyalóka nyertese
"A fellépés nagyon király volt, arra meg még csak nem is számítottam, hogy idén még két Nyalókát nyerek a tavalyiak mellé! Várom a jövőévi díjátadót, hogy még többet szerezhessek, és remélem, újra meghívnak fellépni is. Az pedig, hogy a Melegfront-tal nyertem mindezt, azt mutatja, hogy az emberek egyetértenek velem abban, hogy Fluor-nak mennie kell!"

Zámbó Krisztián - három Nyalóka nyertese
"Tudom, apám most nagyon büszke lenne rám, és számomra ez mindennél többet jelent. Azok az emberek, pedig, akik úgy gondolják, hogy nem vagyok méltó a családomhoz, és hogy visszaélek apám hírnevével, nézzék csak meg, hogy hány Arany Nyalókát fogok a kezemben! Nagyon örülök, nagyon köszönöm mindenkinek."

Szecsődi Kari - egy arany és a gyémánt Nyalóka nyertese
Kari: "Az este legnagyobb öröme nem is a Diamond Lollipop volt, hanem a legrosszabb női előadónak járó díj. Ezzel az emberek elfogadták, hogy én belül nőnek érzem magam, és hogy kívülről is az lettem!"
nestee: "A fellépésedről mit gondolsz, jól sikerült?"
Kari: "Nagyon örülök, hogy egy ekkora színpadon léphettem fel, mert eddig csak kis klubokban játszhattam. Azt viszont sajnáltam, hogy nem Rihanna-t énekeltem, hanem a saját számomat. Semmihez nem passzol jobban a hangom, mint a Where Have You Been-hez."
nestee: "Melyik hírességgel való találkozásnak örülsz a legjobban?"
Kari: "Egyértelműen Rihanna! Az, hogy a dalunk ugyanabban a kategóriában volt jelölve, leírhatatlan érzés! RiRi a példaképem, és mindig is az marad."
nestee: "Hogy kommentálod, hogy a legrosszabb férfi előadó kategóriában nem te nyertél?"
Kari: "Unfair lett volna, ha mindkettőt megnyerem"

Jessie J - fellépő
"Örülök, hogy meghívtak másodszorra is erre a rangos zenei eseményre fellépőnek. De annak még inkább, hogy eddig a háromból egy évben sem kaptam egyetlen jelölést sem."

Rihanna - háromszoros jelölt
"Nem értem, miért nem nyertem egy Nyalókát sem, amikor már tavaly is jelöltek, idén pedig a három kategóriából egyiknek sem vihettem haza a díját! PHUCKYOGLA!"

Will.I.Am - két Nyalóka nyertese
"A Scream & Shout és a #willpower egyaránt nagy büszkeségeim, úgyhogy nagyon boldog vagyok, hogy az emberek felfigyeltek rájuk."

Eminem - díjátadó, jelölt
"Furcsa, ugyanakkor izgalmas dolog kihirdetni egy olyan kategória győztesét, amiben én is jelölve vagyok. Őszintén szólva, szerintem Will és Brit jobban megérdemelték azt a Nyalókát mint én és Rih. Gratulálok nekik!"

Natalia Kills - fellépő, díjátadó
Natlia: "Örülök, hogy felléphettem a GLA-n, mert így többen ismerik meg a zenémet, a Trouble-t, és azt, amin dolgozom."
nestee: "Blue M és prézli nagy rajongóid. Milyen érzés, hogy ekkora sztárok szeretik a zenéd?"
Natalia: "Nagyon jó, hiszen én is szeretem azt, amit ők csinálnak. Mindketten kiemelkedően tehetségesek. A Blue M-mel közös turné zenei karrierem egyik csúcspontjának mondható, az pedig, hogy meghívtak erre a rangos eseményre fellépőnek, külön megtiszteltetés."

Golden Lollipop Awards 2013 összefoglaló

A díjátadót a három éves hagyományhoz híven kiadónk négy előadója, Blue M, markoo, nestee és prézli nyitották meg a Lollipop eredeti, 2011-es változatával. A közönség őrjöngött, amikor a négy világszerte ismert énekes felvonult a színpadra.  Ezután jelentős színvonalesésként érkezett a tavalyi év nagy győztese, Cristofel, hogy előadja a speciálisan a díjátadó kedvéért készített Minden ami rossz megamix-ét. „Nem elég, hogy tavaly ennyi díjjal jutalmaztak meg, idén még vissza is hívtak fellépni. Nem tudom, hogy köszönjem meg az Off-sense-nek életem legnagyobb kitüntetését és élményét.” – nyilatkozta az énekes. Az öt percig elnyúló borzalom után, melyben az egykori Való Világ-sztár legnagyobb slágereit hallhatta a nagyérdemű, a díjátadóként már visszatérő Eminem állt a színpadra, hogy legendás szövegíróként kihirdesse első kategóriánk, a legkönnyebben megírható dal győztesét. A tömeg nem bírt magához térni, amikor a rapper felolvasta a Nyalókát érdemlő dalt: Will.I.Am és Britney közösét, a Scream & Shout-ot. Habár a díj inkább a dal szerzőének szólt, Ms. Spears is meg volt illetődve a győzelem miatt. „Mindig volt egy űr a zenei karrieremben, mert csak egy Grammy-m van. Azonban ez az űr most betöltődött. Köszönöm szépen életem első Arany Nyalókáját!” Az első díj átadása után rögtön jött a második, hiszen nestee már hozta is magával a színpadra a legszánalmasabb sor kategória győztesének nevét: Young G-ét! Az énekes ennyivel kommentálta győzelmét: „Már a f*szom kivan, de már lesz*rom.” A közönség ezután kis felüdülésre lelhetett Jessie J fellépése képében. Az énekesnő legújabb slágerének, a Wild-nak adta elő szóló verzióját a GLA-színpadon, mely nem szűkölködött látványtechnikában. Jessie-t Justin Timberlake váltotta a színpadon, aki a legrosszabb magyar férfi előadónak járó Nyalókát volt hivatott átadni. Zámbó Krisztián könnyektől fuldokolva lépett a színpadra, és vette át a neves díjat. A könnyek miatt megszólalni nem tudó énekest a díjátadó után, az afterparty-n sikerült csak mikrofonvégre kapni, ahol a következőt nyilatkozta: „Mindig aggódtam, hogy énekesként nem érhetek fel apámhoz, ám most bebizonyosodott, hogy mégis.” A legrosszabb férfi előadó után azonban egy kiemelkedő tehetségű lépett a saját tervezésű színpadjára, ahol amerikai harmadik helyezett kislemezét, a Shoot Ya Down-t adta elő. „Zseniális volt! A koreográfia, az effektusok, a színpadtechnika. Nem bírok várni a turnéig!” - mondta egy rajongó levegőhöz alig jutva. Pár perccel később viszont már Szecsődi Kari lélegzett hevesen, hiszen P!nk az ő nevét kiáltotta, amikor bejelentett a legrosszabb női előadó kategória győztesét. „A nemek egyenlőségére!” – mondta az ex-fiú. Őutána egy tényleges nő és egy tényleges férfi léptek a színpadra: a Karmin új dalával, az Acapella-val szórakoztatta az összegyűlt népsereget. A fellépést egy acapella csapat végigkísérte, alapot biztosítván a dalnak. Amy és Nick felejthetetlen performance-uk után a díjátadó pódiumára álltak, hogy bejelentsék a P.J.Z győzelmét. A nyertes csapat nyilatkozatát sajnos nem lehetett megérteni különös beszédkultúrájuk miatt. A színpadot Natalia Kills szentelte fel újra a díjátadó kedvéért készített Medley-ével, amelyben új albumának három dala, a Rabbit Hole, a Stop Me és a Saturday Night csendültek fel. „Megtiszteltetés volt fellépni ezen a neves eseményen” – nyilatkozott az énekesnő. A legrosszabb album díját Kylie Minogue adta át Will.I.Am-nek, aki azon az estén már második Nyalókáját vehette át, ezúttal a #willpower című mesterműért. Justin Timberlake ezt követő fellépése azonban mindenkivel elfeledtette az eddig látottakat, hiszen az énekes a Senorita, a Don’t Hold the Wall, valamint a Mirrors előadása közben elképesztő dolgokat művelt a színpadon. A fellépés végén mindennek ellenére pánik tört ki, amikor egy tigris megette az énekest. Azonban a kedélyek rögtön lenyugodtak, amint prézli a színpadra lépett, és elkezdte énekelni Something Ate My Boyfriend című dalát, amibe később Blue M is becsatlakozott. A két fellépés után két díj átadására került sor: először a legrosszabb új, majd a legrosszabb külföldi előadónak járó Nyalókát vehette át az idén berobbant koreai csoda: PSY. Sajnos nyilatkozatát nem értettük erős keleties akcentusa miatt. Ezután a tavalyi év legnagyobb filmsikerének, a Pitch Perfect színészei léptek színpadra, és énekelték el a filmben is felcsendülő Final Performance című Medley-t bármilyen hangszeres kíséret nélkül. Őket a „hawaii pizza”, Lana Del Rey váltotta, aki au…tentikus előadóként a legszánalmasabb másolásnak járó díjat adta át Barna Barnabásnak és VV Évának adta át, akik Zámbó Jimmy slágerétől vettek át egy-két taktust saját dalukhoz. Utánuk szintén megosztva kapták a legtúlértékeltebb előadó címét a One Direction tagjai. „A világ már hivatalosan is a mienk!” Kiáltotta valamelyikük a mikrofonba. Miután az öt brit fiú egymás nyakába ugrálva lerohant a színpadról, az este eseménye következett: kiadónk alapítója és főnöke, nestee első alkalommal adta elő első saját kislemezét, a Blown-t. Az elképesztő fellépés után magához nem térő közönségnek nem hagytunk sok időt, hogy újra észbe kapjanak, már jött is Kelly Clarkson, hogy megjutalmazza a legtehetségtelenebb tehetségkutató-döntőst egy Nyalókával. Zámbó Krisztián második díját is zokogva vette át.  Látványos sírásának Sean Paul és a Saturdays fellépése vetett véget, melyet nestee csorgó nyállal nézett végig. Ezután Blue M lépett színpadra, és adta át a legrosszabb fellépésért járó Nyalókát, melynek eredménye Zámbó Krisztiánt harmadszorra is örömkönnyek eresztésére késztette. Rögtön utána tavalyi abszolút győztesünk, Cristofel is díjat vehetett át, a Melegfronthoz készült videót szavazta meg a közönség a legrosszabbnak. „Ennyi vagy Fluor, ENNYI VAGY!” - üvöltötte az énekes a mikrofonba sípoló köpködések közepette. A nézők még a fülüket tapogatták, amikor megérkezett a legjobb gyógyszer fájdalmaikra: Ciara. Az énekesnő három legfrissebb kislemezét, a Body Party-t, az I’m Out-ot és az Overdose-t adta elő. „Jézusom, jézusom! Az ott tényleg Ciara? Ez az este ennél jobb nem is lehetne!” – mondta egy ember a 12.000-es közönségből. Az emberek tapsviharát Blue M, nestee és prézli törték meg, akik együttesen vonultak a színpadra, hogy a legfontosabb közönségdíjat, a legrosszabb dalnak járót adják át a 20 jelölt egyikének. Mindenkit, többek között a nyertest is meglepte, hogy Cristofel a Melegfronttal átvehette második Nyalókáját is, hiszen mindenki Will.I.Am-nek jósolta a győzelmet. Az utolsó Arany Nyalóka után azonban még nem ért véget a díjátadó, hiszen idén először kiosztásra került a Diamond Lollipop, melyet a legrosszabbak legrosszabbja vehetett át öttagú szakmai zsűrink szavazatai alapján. Blue M, Liafen, matus, nestee és prézli együttese Szecsődi Karit voksolták győzelemre, aki óriási műmelleivel hármasban lépett a színpadra, hogy átvegye a Gyémánt Nyalókát. „A legnagyobb elismerés, amit valaha kaptam, és a jövőben kaphatok.” – mondta könnyeivel és melleivel küszködve az énekes(nő). Ezután meglepetés produkcióként a Diamond Lollipop tulajdonosa elő is adhatta legutóbbi dalát a GLA-színpadon. A show-t a szokásokhoz híven a Lollipop eredeti változatával zárta Blue M, markoo, nestee és prézli.

Golden Lollipop Awards 2013

2013-ban harmadszorra is megtartottuk világszínvonalú díjátadó gálánkat, melyen kiderült, hogy a közönség a 14 kategóriában kiknek szavazta meg az Arany Nyalókát, valamint hogy szakmai zsűrink kit ítélt a legrosszabbak legrosszabbjának. Ezen kívül fergeteges szórakozást nyújtottak fellépőink a közönségnek.

KATEGÓRIÁK

Legrosszabb magyar férfi előadó
Díjat átadta: Justin Timberlake
× Zámbó Krisztián
× Cristofel
× Young G
× Szecsődi Kari
× Fekete Pákó

Legrosszabb magyar női előadó
Díjat átadta: P!nk
× Szecsődi Kari
× Radics Gigi
× Mohamed Fatima
× Rami
× Csobot Adél

Legrosszabb magyar együttes
Díjat átadta: Karmin

× PJZ
× Kelemen kabátban
× Punnany Massif
× Stereo 2.0
× Children of Distance

Legrosszabb külföldi előadó
Díjat átadta: prézli
× PSY
× Will.I.Am
× Carly Rae Jepsen
× Justin Bieber
× One Direction

Legrosszabb új előadó
Díjat átadta: Cher
× PSY
× Austin Mahone
× Dave Mess
× Macklemore & Ryan Lewis
× Baauer

Legszánalmasabb másolás
Díjat átadta: Lana Del Rey
× Barna Barnabás feat. VV Éva - Bye Bye Lány (Zámbó Jimmy - Bye Bye Lány)
× Polyák Lilla - Valami más (Loreen - Euphoria)
× Hien - No More (Christina Aguilera - Fighter)
× Austin Mahone feat. Flo Rida - Say You're Just a Friend (Justin Bieber feat. Ludacris - Baby)
× Selena Gomez - Come & Get It (Rihanna - Where Have You Been)

Legtúlértékeltebb előadó
Díjat átadta: Natalia Kills
× One Direction
× Adele
× PSY
× Fun. 
× Pitbull

Legkönnyebben megírható szám
Díjat átadta: Eminem
× Will.I.Am feat. Britney Spears - Scream & Shout
× PSY - Gentleman
× Jennifer Lopez feat. Pitbull - Live It Up
× Rihanna feat. Eminem - Numb
× ByeAlex - Kedvesem

Legszánalmasabb sor
Díjat átadta: nestee
× "Már a faszom kivan, de már leszarom" (Young G - Semmi gond)
× "Sínen vagyok, Charlie Sheen-en vagyok" (Fluor - Charlie Sheen)
× "This song makes me wanna have sex in my car" (Ke$ha - Gold Trans Am)
× "Damn girl! I'm the party mafia" (PSY - Gentleman)
× "She can't sing, she can't dance, but who cares? She walks like Rihanna" (The Wanted - Walks Like Rihanna)

Legtehetségtelenebb tehetségkutató-döntős
Díjat átadta: Kelly Clarkson
× Zámbó Krisztián
× Csobot Adél
× PJZ
× Karai Anna
× Fehér Zoltán

Legrosszabb fellépés
Díjat átadta: Blue M
× Zámbó Krisztián - Golden Eye [X Faktor]
× Miguel - Adorn [Billboard Music Awards]
× Csobot Adél - Call Me Maybe [X Faktor]
× Jason Brock - Dance Again [The X Factor USA]
× Ceasar - It's My Life [Eurovision Song Contest]

Legrosszabb videóklip
Díjat átadta: Avril Lavigne
× Cristofel feat. Martino - Melegfront (Pittmann Cristo Style)
× Azealia Banks - Yung Rapunxel
× Macklemore & Ryan Lewis - Thrift Shop
× Ke$ha feat. Will.I.Am - Crazy Kids
× Muse - Panic Station

Legrosszabb dal
Díjat átadta: Blue M, nestee & prézli
× Cristofel feat. Martino - Melegfront (Pittmann Cristo Style)
× PSY - Gangnam Style
× Azealia Banks - Yung Rapunxel
× Radics Gigi - Úgy fáj
× Will.I.Am feat. Justin Bieber - #thatPower
× Rihanna feat. Future - Loveeeeeee Song
× Will.I.Am feat. Britney Spears & more - Scream & Shout Remix
× Fehér Zoltán - Nincs baj! Tűz van
× Baauer - Harlem Shake
× Calvin Harris feat. Florence Welch - Sweet Nothing
× Carly Rae Jepsen - This Kiss
× Zámbó Krisztián feat. Young G - Végzet
× Kanye West feat. God - I Am a God
× Szecsődi Kari feat. Opa Dopekid - I'm Just a Diva
× Fekete Pákó - Pákó a házban

Legrosszabb album
Díjat átadta: Kylie Minogue
× Will.I.Am - #willpower
× Rihanna - Unapologetic
× Calvin Harris - 18 Months
× Carly Rae Jepsen - Kiss
× Pitbull - Global Warming

The Diamond Lollipop
Díjat átadta: Blue M, Liafen, matus, nestee, prézli
× Szecsődi Kari (I'm Just a Diva dal)
× Kanye West (Yeezus album)
× Szintiboy (Charlie Sheen videoklip)
× Fekete Pákó (Ez van videoklip)

Fellépők
× Blue M, markoo, nestee & prézli - Lollipop
× Cristofel - Minden, ami rossz megamix
× Jessie J - Wild [No Rap Version]
× Blue M - Shoot Ya Down
× Karmin - Acapella
× Natalia Kills - Rabbit Hole/Stop Me/Saturday Night
× Justin Timberlake - Senorita/Don't Hold the Wall/Mirrors
× prézli & Blue M - Something Ate My Boyfriend Remix
× The Barden Bellas - Final Performance
× nestee - Blown
× Sean Paul & The Saturdays - What About Us
× Ciara - Body Party/I'm Out/Overdose
× Szecsődi Kari & Opa Dopekid - I'm Just a Diva
× Blue M, markoo, nestee & prézli - Lollipop

A díjátadóról íródott összefoglalót itt olvashatjátok, míg a nyertesek, vesztesek és fellépők nyilatkozatait itt.

2013. augusztus 2.

Blue M - Guided Tour in Afterlife [2013-14]

Leg 1 - Latin America (25)
Opening act: nestee (Panama), Becky G (Mexico), Marina & the Diamonds (*) or Selena Gomez (Brazil)

October 17, 2013 // Panama City, Panama (Figali Convention Center) - Sold out
October 20, 2013 // Heredia, Costa Rica (Palacio del los Deportes)
October 23, 2013 // Chihuahua, Mexico (Arena del Mexico) - Sold out
October 25, 2013 // Mexico City, Mexico (Mexico City Arena) - Sold out
October 29, 2013 // Santo Domingo, Dominican Republic (Palacio de los Deportes Virgilio Travieso Soto)
November 1, 2013 // San Juan, Puerto Rico (Coliseo de Puerto Rico, José Miguel Agrelot) - Sold out
November 5, 2013 // Bridgetown, Barbados (Kensington Oval) - Sold out
November 10, 2013 // Port of Spain, Trinidad & Tobago (Palacio de los Deportes)
November 12, 2013 // Caracas, Venezuela (Poliedro de Caracas) - Sold out*
November 14, 2013 // Bogotá, Colombia (Coliseo Cubierto El Campín) - Sold out*
November 16, 2013 // Quito, Ecuador (Coliseo General Rumiñahui) - Sold out*
November 18, 2013 // Lima, Peru (Coliseo Amauta) - Sold out*
November 22, 2013 // Santiago, Chile (Movistar Arena) - Sold out*
November 25, 2013 // Córdoba, Argentina (Córdoba Dome) - Sold out*
November 27, 2013 // Buenos Aires, Argentina (Buenos Aires Arena) - Sold out*
November 28, 2013 // Buenos Aires, Argentina (Buenos Aires Arena) - Sold out*
November 30, 2013 // Montevideo, Uruguay (Coliseo del Montevideo) - Sold out*
December 2, 2013 // Buenos Aires, Argentina (Buenos Aires Arena) - Sold out*
December 5, 2013 // Sao Paolo, Brazil (Anhembi Convention Center) - Sold out
December 7, 2013 // Rio de Janeiro, Brazil (HSBC Arena) - Sold out
December 8, 2013 // Rio de Janeiro, Brazil (HSBC Arena) - Sold out
December 13, 2013 // Salvador, Brazil (Ginásio del Salvador)
December 15, 2013 // Recife, Brazil (Ginásio de Esportes Geraldo Magalhães) - Sold out
December 17, 2013 // Brasília, Brazil (Ginásio Nilson Nelson) - Sold out (rescheduled from 12.10)
December 19, 2013 // Honolulu, Hawaii (Stan Sheriff Center) - Sold out

Leg 2 - Europe (36)
opening act: Foxes (UK & Ireland), Natalia Kills (Europe)

February 5, 2014 // Lisbon, Portugal (MEO Arena) - Sold out
February 7, 2014 // Madrid, Spain (Madrid Arena) - Sold out
February 8, 2014 // Barakaldo, Spain (Bizkaia Arena) - Sold out
February 10, 2014 // Barcelona, Spain (Palau Sant Jordi) - Sold out
February 13, 2014 // Dublin, Ireland (The O2 Dublin) - Sold out
February 14, 2014 // Dublin, Ireland (The O2 Dublin) - Sold out
February 16, 2014 // Belfast, UK (Odyssey Arena) - Sold out
February 17, 2014 // Belfast, UK (Odyssey Arena) - Sold out
February 19, 2014 // Glasgow, UK (SECC) - Sold out
February 20, 2014 // Glasgow, UK (SECC) - Sold out
February 22, 2014 // Liverpool, UK (Echo Arena) - Sold out
February 23, 2014 // Manchester, UK (Manchester Arena) - Sold out
February 25, 2014 // Manchester, UK (Manchester Arena) - Sold out
February 26, 2014 // Sheffield, UK (Motorpoint Arena Sheffield) - Sold out
February 28, 2014 // Birmingham, UK (LG Arena) - Sold out
March 2, 2014 // London, UK (O2 Arena) - Sold out
March 3, 2014 // London, UK (O2 Arena) - Sold out
March 4, 2014 // London, UK (O2 Arena) - Sold out
March 6, 2014 // Paris, France (Palais Omnisports de Paris-Bercy) - Sold out
March 7, 2014 // Amsterdam, Netherlands (Ziggo Dome) - Sold out
March 8, 2014 // Rotterdam, Netherlands (Ahoy Rotterdam) - Sold out
March 10, 2014 // Cologne, Germany (Lanxess Arena) - Sold out
March 11, 2014 // Oberhausen, Germany (König Pilsener Arena) - Sold out
March 13, 2014 // Hanover, Germany (TUI Arena) - Sold out
March 14, 2014 // Berlin, Germany (O2 World) - Sold out
March 15, 2014 // Munich, Germany (Olympiahalle) - Sold out
March 17, 2014 // Zürich, Switzerland (Hallenstadion) - Sold out
March 18, 2014 // Zürich, Switzerland (Hallenstadion) - Sold out
March 20, 2014 // Prague, Czech Republic (O2 Arena) - Sold out
March 22, 2014 // Vienna, Austria (Stadthalle) - Sold out
March 23, 2014 // Budapest, Hungary (Papp László Sportaréna) - Sold out
March 25, 2014 // Milan, Italy (Mediolanum Forum) - Sold out
March 26, 2014 // Lyon, France (Halle Tony Garnier) - Sold out
March 29, 2014 // London, UK (O2 Arena) - Sold out
March 30, 2014 // London, UK (O2 Arena) - Sold out
March 31, 2014 // London, UK (O2 Arena) - Sold out

Leg 3 - North America (34)
opening act: Matthew Schuler

April 20, 2014 // Québec, Canada (Colisée Pepsi) - Sold out
April 21, 2014 // Ottawa, Canada (Canadian Tire Centre) - Sold out
April 23, 2014 // Toronto, Canada (Air Canada Centre) - Sold out
April 24, 2014 // Toronto, Canada (Air Canada Centre)
April 25, 2014 // Montreal, Canada (Bell Centre) - Sold out
April 27, 2014 // Buffalo, New York USA (First Niagara Center)
April 29, 2014 // Boston, Massachusetts USA (TD Garden) - Sold out
May 1, 2014 // New York City, New York USA (Barclays Center) - Sold out
May 4, 2014 // Philadelphia, Pennsylvania USA (Wells Fargo Center) - Sold out
May 5, 2014 // Pittsburgh, Pennsylvania USA (Consol Energy Center) - Sold out
May 7, 2014 // Cleveland, Ohio USA (Quicken Loans Arena)
May 9, 2014 // Indianapolis, Indiana USA (Bankers Life Fieldhouse) - Sold out
May 11, 2014 // Chicago, Illinois USA (United Center) - Sold out
May 13, 2014 // Kansas City, Missouri USA (Sprint Center) - Sold out
May 15, 2014 // Memphis, Tennessee USA (Pyramid Arena) - Sold out
May 17, 2014 // Charlotte, North Carolina USA (Time Warner Cable Arena)
May 18, 2014 // Jacksonville, Florida USA (Jacksonville Veterans Memorial Arena) - Sold out
May 20, 2014 // Miami, Florida USA (American Airlines Arena) - Sold out
May 22, 2014 // Atlanta, Georgia USA (Philips Arena) - Sold out
May 24, 2014 // Houston, Texas USA (Toyota Center) - Sold out
May 25, 2014 // Dallas, Texas USA (American Airlines Center) - Sold out
May 27, 2014 // Albuquerque, New Mexico USA (Tingley Coliseum)
May 29, 2014 // Denver, Colorado USA (Pepsi Center) - Sold out
May 31, 2014 // Las Vegas, Nevada USA (MGM Grand Arena) - Sold out
June 1, 2014 // Las Vegas, Nevada USA (MGM Grand Arena) - Sold out
June 3, 2014 // Phoenix, Arizona USA (US Airways Center) - Sold out
June 5, 2014 // Los Angeles, California USA (Staples Center) - Sold out
June 7, 2014 // San José, California USA (SAP Center) - Sold out
June 8, 2014 // Sacramento, California USA (Sleep Train Arena) - Sold out
June 10, 2014 // Portland, Oregon USA (Memorial Coliseum)
June 12, 2014 // Seattle, Washington USA (KeyArena) - Sold out
June 13, 2014 // Vancouver, Canada (Rogers Arena) - Sold out
June 15, 2014 // Calgary, Canada (Scotiabank Saddledome) - Sold out
June 17, 2014 // Winnipeg, Canada (MTS Centre) - Sold out

prézli - The Sex Machine World Tour [2013-14]

Leg 1 - Australia & Oceania (19)
opening act: Train (on the opening nights in Sydney, Blue M nestee also perform)

April 16, 2013 // Sydney, Australia (Sydney Entertainment Centre) - Sold out
April 17, 2013 // Sydney, Australia (Sydney Entertainment Centre) - Sold out
April 20, 2013 // Melbourne, Australia (Rod Laver Arena) - Sold out
April 23, 2013 // Canberra, Australia (AIS Arena) - Sold out
April 24, 2013 // Canberra, Australia (AIS Arena) - Sold out
April 27, 2013 // Perth, Australia (Perth Arena) - Sold out
April 28, 2013 // Perth, Australia (Perth Arena) - Sold out
April 30, 2013 // Darwin, Austrlia (Darwin Entertainment Centre) - Sold out
May 2, 2013 // Sydney, Australia (Sydney Entertainment Centre) - Sold out
May 3, 2013 // Sydney, Australia (Sydney Entertainment Centre) - Sold out
May 5, 2013 // Sydney, Australia (Sydney Entertainment Centre) - Sold out
May 8, 2013 // Sydney, Australia (Sydney Entertainment Centre) - Sold out
May 9, 2013 // Sydney, Australia (Sydney Entertainment Centre) - Sold out
May 12, 2013 // Melbourne, Australia (Rod Laver Arena) - Sold out
May 13, 2013 // Melbourne, Australia (Rod Laver Arena) - Sold out
May 16, 2013 // Canberra, Australia (AIS Arena) - Sold out
May 17, 2013 // Canberra, Australia (AIS Arena) - Sold out
May 20, 2013 // Auckland, New-Zealand (Vector Arena) - Sold out
May 21, 2013 // Auckland, New-Zealand (Vector Arena) - Sold out

Leg 2 - Asia (21)
opening act: PSY

May 26, 2013 // Jakarta, Indonesia (Mata Elang International Stadium)
May 28, 2013 // Singapore, Singapore (Singapore Indoor Stadium) - Sold out
May 29, 2013 // Singapore, Singapore (Singapore Indoor Stadium) - Sold out
May 31, 2013 // Kuala Lumpur, Malaysia (Putra Indoor Stadium) - Sold out
June 2, 2013 // Singapore, Singapor (Singapore Indoor Stadium) - Sold out
June 5, 2013 // Kalumpang, Indonesia (Gorla Rithang Stadium)
June 8, 2013 // Manila, Philippines (Mall of Asia Arena) - Sold out
June 11, 2013 // Bangkok, Thailand (Impact Arena) - Sold out
June 14, 2013 // New Delhi, India (Indira Gandhi Arena) - Sold out (rescheduled from 06.15)
June 20, 2013 // Hong Kong, Hong Kong (AsiaWorld Arena) - Sold out
June 21, 2013 // Hong Kong, Hong Kong (AsiaWorld Arena) - Sold out
June 22, 2013 // Hong Kong, Hong Kong (AsiaWorld Arena) - Sold out
June 25, 2013 // Taipei, Taiwan (TWTC Nangang Exhibition Hall) - Sold out
June 26, 2013 // Taipei, Taiwan (TWTC Nangang Exhibition Hall) - Sold out
June 29, 2013 // Shanghai, China (Shanghai Arena) - Sold out
June 30, 2013 // Shanghai, China (Shanghai Arena) - Sold out
July 2, 2013 // Beijing, China (Olympic Stadium) - Sold out
July 5, 2013 // Soeul, South-Korea (Olympic Stadium) - Sold out
July 8, 2013 // Osaka, Japan (Asia Concert Hall) - Sold out
July 10, 2013 // Tokyo, Japan (Tokyo Stadium) - Sold out
July 11, 2013 // Tokyo, Japan (Tokyo Stadium)

Leg 3 - Europe (55)
opening act: Rita Ora (Europe) or Nelly Furtado (Germany)

August 1, 2013 // Bournemouth, UK (Bournemouth International Arena) - Sold out
August 3, 2013 // London, UK (The O2 Arena) - Sold out
August 4, 2013 // London, UK (The O2 Arena) - Sold out
August 6, 2013 // London, UK (The O2 Arena) - Sold out
August 7, 2013 // London, UK (The O2 Arena) - Sold out
August 9, 2013 // Bristol, UK (Bristol Arena) - Sold out
August 11, 2013 // Birmingham, UK (LG Arena) - Sold out
August 13, 2013 // Sheffield, UK (Sheffield Arena) - Sold out
August 15, 2013 // Leeds, UK (Leeds Arena) - Sold out
August 16, 2013 // Manchester, UK (Manchester Arena) - Sold out
August 18, 2013 // Manchester, UK (Manchester Arena) - Sold out
August 19, 2013 // Liverpool, UK (Echo Arena Liverpool) - Sold out
August 21, 2013 // Edinburgh, UK (Edinburgh Arena) - Sold out
August 23, 2013 // Glasgow, UK (SECC) - Sold out
August 25, 2013 // Belfast, UK (Odyssey Arena) - Sold out
August 26, 2013 // Belfast, UK (Odyssey Arena) - Sold out
August 28, 2013 // Dublin, Ireland (The O2 Dublin) - Sold out
August 29, 2013 // Dublin, Ireland (The O2 Dublin) - Sold out
August 31, 2013 // London, UK (The O2 Arena) - Sold out
September 1, 2013 // London, UK (The O2 Arena) - Sold out
September 3, 2013 // London, UK (The O2 Arena) - Sold out
September 4, 2013 // London, UK (The O2 Arena) - Sold out
September 6, 2013 // Lisbon, Portugal (MEO Arena) - Sold out
September 8, 2013 // Madrid, Spain (Palacio Vistalegre) - Sold out
September 10, 2013 // Barcelona, Spain (Palau Sant Jordi) - Sold out
September 11, 2013 // Montpellier, France (Park&Suits Arena) - Sold out
September 12, 2013 // Lyon, France (Halle Tony Garnier) - Sold out (rescheduled from 09.14)
September 16, 2013 // Bern, Switzerland (Bern Arena) - Sold out
September 17, 2013 // Zürich, Switzerland (Hallenstadion) - Sold out
September 19, 2013 // Milan, Italy (Mediolanum Forum) - Sold out
September 20, 2013 // Zagreb, Croatia (Arena Zagreb) - Sold out
September 22, 2013 // Budapest, Hungary (Papp László Sportaréna) - Sold out
September 23, 2013 // Vienna, Austria (Stadthalle) - Sold out
September 25, 2013 // Prague, Czech Republic (O2 Arena) - Sold out
September 27, 2013 // Graz, Austria (UPC Arena) - Sold out
September 29, 2013 // Munich, Germany (Olympiahalle) - Sold out
October 1, 2013 // Dresden, Germany (Messehalle) - Sold out
October 3, 2013 // Berlin, Germany (O2 World) - Sold out
October 5, 2013 // Hamburg, Germany (O2 World) - Sold out
October 7, 2013 // Oberhausen, Germany (König Pilsener Arena) - Sold out
October 8, 2013 // Düsseldorf, Germany (ISS Dome) - Sold out
October 10, 2013 // Frankfurt am Main, Germany (Festhalle Frankfurt) - Sold out
October 12, 2013 // Amsterdam, Netherlands (Ziggo Dome) - Sold out
October 13, 2013 // Antwerp, Belgium (Sportpaleis Merksem) - Sold out
October 15, 2013 // Paris, France (Palais Omnisports de Paris-Bercy) - Sold out
October 16, 2013 // Paris, France (Palais Omnisports de Paris-Bercy) - Sold out
October 18, 2013 // London, UK (The O2 Arena) - Sold out
October 19, 2013 // London, UK (The O2 Arena) - Sold out
October 21, 2013 // Herning, Denmark (Jyske Bank Boxen) - Sold out
October 22, 2013 // Oslo, Norway (Telenor Arena) - Sold out
October 24, 2013 // Stockholm, Sweden (Ericsson Globe) - Sold out
October 25, 2013 // Malmö, Sweden (Malmö Arena) - Sold out
October 27, 2013 // Helsinki, Finland (Hartwall Arena) - Sold out
October 29, 2013 // London, UK (The O2 Arena) - Sold out
October 30, 2013 // London, UK (The O2 Arena) - Sold out

Leg 4 - Middle-East & Africa (10)
no opening act

November 10, 2013 // Istanbul, Turkey (Sinan Erdem Dome) - Sold out
November 11, 2013 // Istanbul, Turkey (Sinan Erdem Dome) - Sold out
November 13, 2013 // Ankara, Turkey (Ankara Arena) - Sold out
November 16, 2013 // Baku, Azerbaijan (Baku Crystal Hall) - Sold out
November 20, 2013 // Abu Dhabi, United Arab Emirates (du Arena) - Sold out
November 21, 2013 // Dubai, United Arab Emirates (The Sevens Stadium) - Sold out
November 24, 2013 // Tel Aviv, Israel (Nokia Arena) - Sold out
November 27, 2013 // Cairo, Egypt (The Covered Hall) - Sold out
December 1, 2013 // Johannesburg, South Africa (FNB Stadium) - Sold out
December 4, 2013 // Cape Town, South Africa (Cape Town Stadium) - Sold out

Leg 5 - Germany (6)
opening act: nestee (in Hamburg, markoo also performs)

December 10, 2013 // Stuttgart, Germany (Hanns-Martin-Schleyer-Halle) - Sold out
December 12, 2013 // Cologne, Germany (Lanxess Arena) - Sold out
December 13, 2013 // Oberhausen, Germany (König Pilsener Arena) - Sold out
December 15, 2013 // Hamburg, Germany (O2 World) - Sold out
December 16, 2013 // Hamburg, Germany (O2 World) - Sold out
December 18, 2013 // Berlin, Germany (O2 World) - Sold out

Leg 6 - North America (55)
opening act: Ke$ha (USA) or Nelly Furtado (Canada)

January 6, 2014 // Sacramento, California USA (Sleep Train Arena) - Sold out
January 7, 2014 // San Jose, California USA (SAP Center) - Sold out
January 9, 2014 // Los Angeles, California USA (Staples Center) - Sold out
January 10, 2014 // Los Angeles, Calirofnia USA (Staples Center) - Sold out
January 12, 2014 // San Diego, California USA (Valley View Casino Center) - Sold out
January 15, 2014 // Las Vegas, Nevada USA (MGM Grand Arena) - Sold out
January 16, 2014 // Las Vegas, Nevada USA (MGM Grand Arena) - Sold out
January 18, 2014 // Phoenix, Arizona USA (US Airways Center) - Sold out
January 20, 2014 // Albuquerque, New Mexico USA (The Pit) - Sold out
January 22, 2014 // Oklahoma City, Oklahoma USA (Chesapeake Energy Arena) - Sold out
January 25, 2014 // Dallas, Texas USA (American Airlines Center) - Sold out
January 26, 2014 // Austin, Texas USA (Frank Erwin Center) - Sold out
January 28, 2014 // Houston, Texas USA (Toyota Center) - Sold out
January 31, 2014 // New Orleans, Louisiana USA (New Orleans Arena) - Sold out
February 2, 2014 // Atlanta, Georgia USA (Phillips Arena) - Sold out
February 5, 2014 // Tampa, Florida USA (Tampa Bay Times Forum) - Sold out
February 7, 2014 // Miami, Florida USA (American Airlines Arena) - Sold out
February 8, 2014 // Miami, Florida USA (American Airlines Arena) - Sold out
February 14, 2014 // Charlotte, North Carolina USA (Time Warner Cable Arena) - Sold out
February 16, 2014 // Nashville, Tennessee USA (Bridgestone Arena)
February 17, 2014 // Memphis, Tennessee USA (FedEx Forum) - Sold out
February 19, 2014 // St. Louis, Missouri USA (Scottrade Center) - Sold out
February 21, 2014 // Indianapolis, Indiana USA (Bankers Life Fieldhouse) - Sold out
February 23, 2014 // Columbus, Ohio USA (Value City Arena) - Sold out
February 25, 2014 // Pittsburgh, Pennsylvania USA (Consol Energy Center) - Sold out
February 28, 2014 // Washington, D.C USA (Verizon Center) - Sold out
March 2, 2014 // Philadelphia, Pennsylvania USA (Wells Fargo Center) - Sold out
March 5, 2014 // New York City, New York USA (Madison Square Garden) - Sold out
March 6, 2014 // New York City, New York USA (Madison Square Garden) - Sold out
March 8, 2014 // Providence, Rhode Island USA (Dunkin' Donuts Center) - Sold out
March 10, 2014 // Boston, Massachusetts USA (TD Garden) - Sold out
March 11, 2014 // Boston, Massachusetts USA (TD Garden) - Sold out
March 16, 2014 // Montreal, Canada (Bell Center) - Sold out
March 18, 2014 // Ottawa, Canada (Canadian Tire Centre) - Sold out
March 19, 2014 // Ottawa, Canada (Canadian Tire Centre) - Sold out
March 21, 2014 // Toronto, Canada (Air Canada Centre) - Sold out
March 22, 2014 // Toronto, Canada (Air Canada Centre) - Sold out
March 24, 2014 // Buffalo, New York USA (First Niagara Center) - Sold out
March 26, 2014 // Cleveland, Ohio USA (Quicken Loand Arena) - Sold out
March 28, 2014 // Detroit, Michigan USA (Joe Louis Arena)
March 30, 2014 // Chicago, Illinois USA (United Center) - Sold out
March 31, 2014 // Chicago, Illinois USA (United Center) - Sold out
April 3, 2014 // Minneapolis, Minnesota USA (Target Center)
April 7, 2014 // Winnipeg, Canada (MTS Centre) - Sold out
April 10, 2014 // Regina, Canada (Brandt Centre) - Sold out
April 12, 2014 // Edmonton, Canada (Rexall Place) - Sold out
April 14, 2014 // Calgary, Canada (Scotiabank Saddledome) - Sold out
April 17, 2014 // Vancouver, Canada (Rogers Arena) - Sold out
April 18, 2014 // Vancouver, Canada (Rogers Arena) - Sold out
April 21, 2014 // Seattle, Washington USA (KeyArena) - Sold out
April 23, 2014 // Portland, Oregon USA (Moda Center)
April 25, 2014 // Boise, Idaho USA (Taco Bell Arena)
April 27, 2014 // Salt Lake City, Utah USA (EnergySolutions Arena) - Sold out
April 30, 2014 // Denver, Colorado USA (Pepsi Center) - Sold out
May 3, 2014 // Kansas City, Missouri USA (Sprint Center) - Sold out